Az elveszített szülő pótlása lehetetlen, azonban a szerep amelyet a családban betöltött, vállalható. A nevelőszülőknek szánt zenei koncepció mögött az áll, hogy a szerep betölthetőségét és a változáshoz való alkalmazkodás elfogadását támogassuk.

 Nevelőszülők, akik részévé válnak egy családi veszteségnek

A mi specialitásunk a zenehallgatás szerepének feltérképezése, tudományos eszközökkel egy családi traumát követően. Sokáig csak az érintett gyerekek lelki egészségére figyeltünk, később már a túlélő szülő támogatására is, majd a nagyszülők számára is készültek oktatóanyagok, hogy a család minden tagja értse a történtek rejtett következményeit és alkalmazni tudjon egy értékes eszköztárat a saját gyászában és a gyermekekkel való törődés során. A kezdetektől volt egy szereplő, akihez szólni akartunk, de a neki szánt tudást csak 2019 óta állítottuk össze. Azóta törődünk azokkal a férfiakkal és nőkkel, akik nevelőszülőként lépnek be egy traumatikus veszteségben érintett családba. Ez az írás azért született, hogy helyet találjunk a köszönetnek és elmeséljük, hogy milyen érzés kívülről érkezni és felkészülten szeretni egy érintett család minden tagját.

Mindig a zenéből induluk ki és ahhoz illesztjük hozzá azoknak a szakembereknek a tudását, akiknek a terápiás tapasztalata meghatározza a munkánkat. Cikkünk így most is elsősorban a zenéről szól, olyan lélektani természetű megállapításokat azonban tennünk kell, amik a zenék szelektálásának irányát adták.

A családi kötődések komplex viselkedési rendszerek, amikben minden félnek aktív kezdeményező szerepe van. Amikor az egyik szülő meghal és a családba később új ember érkezik, a családi kötődés fenntartásának szándékával(!), az elvesztett szülő szerepének betöltésére történik kísérlet. Az elveszített szülő pótlása lehetetlen, azonban a szerep amelyet a családban betöltött, vállalható. A nevelőszülőknek szánt zenei koncepció mögött az áll, hogy a szerep betölthetőségét és a változáshoz való alkalmazkodás elfogadását támogassuk.

Korábban minden közeli családtagnak egyenként kivezető utakat terveztünk a gyászból, terápiás-módszertani közreműködőkkel. A közös fejlődés ideális kiinduló helyzetet teremt. A munkánk ezen részében nagyon fontos az, hogy az új családtag stabil és támogató jelenlétéből indulunk ki és abból, hogy a szereppel járó feladatait elfogadja, megérti és vállalja a készségei szerint. Fontos az is, hogy a mi módszerünk a túlélő szülő terheit addigra már megnöveli, mire az új családtag megérkezik, mert az Orpheus és az Ízisz-program az egyedülálló szülő-szerepen belül osztja meg a feladatokat.

A zenei lejátszási listáink a teljes kollekcióban kétféle irányba fejlődnek: vagy a vígasz funkcióját töltik be, vagy a lendületét. A nevelőszülőknek szánt kollekciók azért különlegesek, mert ezek az egyetlenek, amikben mindkét kurátori motiváció megmutatja magát, azonos időben. Az oka ennek az, hogy a nevelőszülő saját gyásszal nem küzd, az esetek nagy részében az elhunytat sem ismerte, így a személyisége egészével készen áll a többiek támogatására.

“Egy család, egy csomó emlékkel, amikben én nem vagyok benne.”

Az érzelmi kihívás, amiben a zenének erős támaszt kellett nyújtani, hogy teljes családdá kell válni újra! Ez egy folyamat, amiben minden családtag igényei fontosak, de a folyamatot a szülőpár vezeti, a gyerekek pedig bevonódnak a rendszeres párbeszédbe. Mindig nagyon sok mélypontról számolt be minden érintett nevelőszülő az interjúk során: a kockán forgó párkapcsolattól kezdve, a gyerekek szándékos és veszélyes rosszindulatán át, a családi harmónia legkisebb reményének teljes elvesztéséig. Tény, hogy kevés olyan tudás áll rendelkezésre a terápiás környezetben is, amit lépésről lépésre követni lehetne kifejezetten ebben az élethelyzetben, de egy jó szakember természetesen képes vezetni a családot. A zene azért nagyon jó alap, mert a kedély fenntartásában segít mindenkinek külön-külön, így több esély van az eredményes családi kommunikációra. Újra családdá válni egy halálesetet követően abban más, mint a mozaikcsaládok kihívásai, hogy olyan veszteséggel néznek szembe a család tagjai, ami visszafordíthatatlan.

A zene által átszervezett élettörténet

A nevelőszülőknek szóló zenei listákban mindig a zenei együtteseken van a hangsúly, akiket szóló hangszerek kísérnek. A zene világában a szóló kiállás nagyon gyakori, a klasszikus zenétől, a rock-on és a jazz-en át szinte az összes műfajban. Ehhez az íráshoz egy teljes album szolgáltatja a zenei példát, nem egy lejátszási lista. A zenekar és az album választásában az volt a döntő, hogy improvizációban bővelkedő, kiváló minőségű akusztikus hangzást szerettünk volna mutatni, amiben “a zenészek hajlamosak elhagyni a szokásos ritmusszakasz-szerepeket, és saját szenvedélyes zenei kinyilatkoztatásaikat megtenni” (Manfred Eicher). Hagyományos jazz alapú, világzenei vonásokat rejtő és a korszerű elektronikus betéteket is magában foglaló zenéről van szó, amit az egyik legelismertebb európai producer jegyez. A Romaria címadó számról azt írták a kritikusai, hogy “ízléses visszafogottsággal szolgálja a hangulatot a Quartett játéka”. Mindig törekszünk változatosságra a családoknak fejlesztett zenei listákban, de akadnak olyan helyzetek, amikor egy album olyan tökéletesen “szolgálja” a céljainkat, hogy azzal nyújthatjuk a legtöbbet, ha az egész albumot az érintett családok figyelmébe ajánljuk. Amikor a Romaria 2017-ben megjelent, az egyik első írás így szólt az albummal kapcsolatban: “tartalékokat tart fenn a hallgatóban az egész album, mert a felszín alatt rengeteg van még: romantika, bezárkózás, gyengédség és mindenekelőtt egy törekvő szellem…” — emiatt lett a nevelőszülőknek szánt referencia-gyűjtemény része.

Kívülről érkezni és felkészülten szeretni

Az empátia szerepe az emberi életben óriási. A nevelőszülők akiket módunk volt megismerni, mind forrásai voltak a kezdeményező cselekvésnek, ha az új családjuk jóllétéről volt szó. Sokan voltak, akiket útközben egy esemény meghátrálásra kényszerített, akik úgy érezték túlbecsülték az erejüket, amikor olyan társat választottak, akinek a családja érintett volt egy súlyos veszteségben. Voltak akik félreértették a szerepüket, akik erőn felül rendelték alá magukat a gyászoló családnak és olyanok is, akik példátlan lendülettel sodorták át (jó értelemben) a családot egy olyan életválságon, amiből a kiút eredetileg hosszú időt vesz igénybe. Egyszerűen a karizmájuk tette őket erre alkalmassá, a született gyámolító vagy a következetes problémamegoldó attitűdjük. Léteznek olyan emberi együttállások, amik szakszerű segítség nélkül is könnyű utat ígérnek — de ezek ritkaságok.

Azok a férfiak és nők, akik egy számukra ismeretlen élethelyzet felfedezését választották (amikor egy érintett családnak kötelezték el magukat) azt sajátították el, hogy hogyan tudnak felkészülten szeretni. Ez a kötődés azon alapszik, hogy a nevelőszülő tudatosan alkalmaz egy olyan viselkedésformát, ami újra a családdá válást támogatja. A folyamat, mint minden emberi együttélés, holtpontokat tartogat, de az azokon való túljutás után egy új családi élet jöhet létre, amiben szerephez jutnak a megőrzött emlékek. A nevelőszülő érti a veszteség mélységét, súlyát és hatását, de a szerepét ebben nem rendeli alá a saját jóllétének. A családtagoknak az egymás közti kölcsönösséget fenn kell tartania, így válik mindenki a másik ember erőforrásává.

A bevezetőben írt köszönet azoknak a nevelőszülőknek szól, akik a kezdeményezői voltak és lesznek azután is annak, hogy találkozhassunk a családjaikkal és akik az erejük nagy részét arra fordították, hogy pozitív változást hozzanak a választott családjuk életében. Ők valószínűleg többet tettek a saját és mások boldogságáért, mint valaha számítottak rá!

A blog-bejegyzések bár a tudásunk legjavát adják, a bennük foglalt információk nem elegendőek ahhoz, hogy családként szembe tudjatok nézni a veszteséggel. Arra kérünk, hogy tájékozódj tovább a weboldalon, keresd a kapcsolatteremtés lehetőségét és iratkozz fel az Ízisz-programra, hogy módszeres, hosszan tartó és egyedi információkkal támogathassunk téged nőként és szülőként.