Az anyák számára tervezett Ízisz program és az apák számára tervezett Orpheus-program egy-egy multimédiás tartalomszolgáltatás, amely egy jelszóval védett Online Tudástár felületen áll a családok rendelkezésére. Ez tartalmazza az érzelmi neveléssel, a gyerekek rendszeres zenehallgatásra szoktatásával, hétköznapi feladatokkal kapcsolatos tudást, ami az alapítványunk tevékenységének esszenciáját adja. 

Mindkét program bővíthető további készségek fejlesztésére vonatkozó elemekkel és természetesen itt érhető el az egyedi zenei adatbázis is, lejátszási listák formájában, foglalkoztató füzetekkel és feladatlistákkal, amik a hétköznapokban és a zenehallgatási-program keretei között használhatóak. Amikor a két program neveiről kellett döntenünk, a példaállítás volt a középpontban. Olyan elnevezést szerettünk volna, amire ha jobban odafigyelnek az emberek, kibontakozik előttük egy olyan történet, amivel nem azonosulni akarnak majd, hanem talán kicsit örölnek, hogy a “nyomában járhatnak” annak, akiről a program a nevét kapta.

Orpheus

A mitológia valószínűleg nem más, mint tanmesék sorozata az ókori ember számára, a jó életről, az istenekhez való viszonyulás határairól és minden olyan emberi érzésről, ami a hétköznapokban ma is kitölt minket. Amikor az apák programjának tervezése folyt, az Orpheus név nagyon hamar került a középpontba. A modern zenei világ sokféle terméket/szolgáltatást nevezett el a híres görög dalnokról, de ezek az elnevezések többnyire tisztelgések a legendás lantjátékáról ismert férfi előtt. A mi választásuk oka, túlmegy a zenén. Orpheus számára Eüridiké elvesztése egy kockázatos utazás kezdete is volt, éppen ezért az egyik legárnyaltabb mitológiai történet főszereplői lettek ők ketten.

Orpheus már a tragédia előtt kivívta magának az istenek csodálatát lantjátékával, a történet említést is tesz róla, hogy bár ember volt, az istenek is a csodájára jártak képességeinek. Amikor Euridiké egy kígyómarásától meghal, Ámor isten felajánlja Orpeusnak, hogy lemehet kedveséért az alvilágba és felhozhatja őt magával. De Ámor ajánlata egy próbatétel is egyben, egy férfi bátorságára és találékonyságára, hiszen a holtak birodalma az ismeretlennel egyenértékű a halandók számára. Nekünk Orpheus küzdőszelleme lett a fogódzónk az elnevezésben. Az elszántsága, a kitartása, az abbéli hite, hogy felhozhatja a napvilágra kedvesét úgy, hogy közben megtartja az isteneknek adott szavát is.

Ízisz

Ízisz törénetének jelentőssége Orpheuséval ellentétben kiterjedt egész Európára, és a kereszténység megjelenése után is ismert marad, bár Ozirisz-mítoszként jegyzi az utókor. Ízisz hosszú ideig járja Egyiptomot, hogy minden erejét összeszedve feltámassza kedvesét Oziriszt, ám az nem sikerül. Akárcsak Orpheus, Ízisz is mozgásban van azután, hogy hírt kap kedvese végzetéről, a lehetetlent kísérli meg: egyedül indul útnak és csak akkor hátrál meg, amikor minden lehetőség bezárul arra, hogy Oziriszbe újra életet leheljen. Mindketten - Orpheus és Ízisz is - azonos utat járnak be addig, amíg végül elfogadják az események véglegességét.

Szerettük volna erővel felruházni a programjainkat és így azokat, akik használni fogják őket, akik a rendszerbe szervezett tudás alkalmazásával alakítják ki a gyermekükkel közös új életük alapjait.

Az Ozirisz-mítosz az egyik legjelentősebb és legrészletesebb ókori egyiptomi mítosz. Ozirisz uralkodásáról kevés információ szerepel egyiptomi forrásokban, a hangsúly a halálán és az ezt követő eseményeken van. Ozirisz az életet adó hatalommal, az igazságossággal, a dolgok ideális rendjével áll kapcsolatban. Ízisz a történet (és néhány vázafestmény) szerint, társa halálának legyőzésére tett kísérletei közt gyászéneket mond kedvese felett, ami a ritualizált gyász hagyományának egy korai formája lehet.

Mindkét történetben lévő konfliktus feloldása összetett, mert a túlélők számára esély mutatkozik a növekedésre, mi több, mindketten meg is teszik ezt, a történetek végén. Olyan életet választanak, amiben módjuk van a javukra és boldogulásuk javára fordítani az eseményeket, eredendő tulajdonságaik (melyek a szerelmükkel közösen élt életük során is megmutatkoztak már) még ragyogóbbak lesznek, még messzehatóbbakká válnak, a környezetükre is jótékony módon kiterjednek.

Ízisz és Orpheus mindketten küzdenek és nehézségekkel találkoznak azon az úton, amíg be kell látniuk, hogy nem tehetnek többet azért, akit elvesztettek. Úgy küzdenek, hogy majdnem kockára teszik önmagukat is közben. Elég kitartóak, de egyszer csak lépniük kell, amikor pedig megteszik, olyan jelenbe helyezik magukat, amiben a másik ember emléke épp marad, sőt kiterjed, de nem árnyékkét. Helyette mindettőjükben olyan rendkívüli vezérlő erő éled, aminek előbb utóbb meg kell jelennie ebben az élethelyzetben és meg is jelenik, mi több, nem fejeződik be a történet addig, amíg ennek nincsen bizonyossága az olvasók előtt is.

A programok fejlesztésének története során, nem foglalkoztunk azzal, hogy a gyász pszichés folyamatával és ezen mitológiai törénetek eseményeivel pontról pontra azonosságokat vonjunk - nincsen rá szükség. Minden benne van a történetekben. A mitológiai szereplők nem feladják a kedvesükkel folytatható élet esélyét, hanem elbúcsúznak a reménytől. A kettő között különbség van és a különbség jelenti a folytatásban kibontakozó harmóniát. Ha a mitológiai történetek pusztán sablonokat adnának ahhoz, miként érdemes gondolkodni, viselkedni és élni, nem lennének közöttük árnyalt, a részleteket az emberi psziché oldaláról is megvilágító fordulatok. Ám néhány történet bővelkedik ezekben. Olyan élethelyzetek leírásával törődik, amikben meghaladják önmagukat a szereplők, mert megértik hogy erre van most szükség(ük).

„Orpheus és Eüridiké történetét egy táncművészeti feldolgozás ajánlójában így ismertetik:

„A történetük az élet, a halál, a szerelem, a kitartás és a hit nagy kérdéseit boncolgatja, az egyén felelőssége szempontjából. Az adott szó, a fogadalom, az önmagunkhoz való hűség, a vállalásaik melletti kiállás, és azok minden nehézségeken át történő képviselete, a remény példázata. Az ember önfeláldozásáról szól. Arról az útról, amelyet mindenkinek be kell járnia, az emberi lét megkerülhetetlen velejárójaként. A szerelem visszaszerzéséről és megmentéséről szól, a haláltól. A társtalanság, a magány elutasításáról. A szenvedélynélküliség lehetetlenségéről, az élet próbatételeinek vállalásáról, és azok jutalmáról, az élet beteljesüléséről.”