A munkát amit ma végzünk az alapítványban, közel 150 évnyi kutatás teszi lehetővé, ami közvetlenül a gyerekekért folyt, szinte az összes jelentős tudományterületen. A kigyermekkor kultúrtörténete azoknak a lejegyzett emberi gesztusoknak a sorozata, ami a gyerekek helyzetének és körülményeinek rendkívüliségét állítják a középpontba.

A kutatások rámutattak tényekre, amik a XX. század során ha lassan is, de változtattak a gyerekek nevelésének módján, előtérbe hozták a fizikai szükségleteik fontosságát, és egyre világosabb képet adtak a mentális egészségükre ártalmas körülményekről. Nagyon szórványos a hétköznapokban ennek a tudáskészletnek az alkalmazása: vannak gyerekek akik precíz nevelést és sok figyelmet kapnak, és vannak akik az életük kezdetétől egy végtelen kínlódás körülményei közt élnek. Írásunk két kutatót és egy írót mutat be, közülük ketten kortársaink, ketten Nobel-díjasok. A munkájuk segített nekünk túllátni a közeli dolgokon és kísérletet tenni arra, hogy egy napon majd még többet tegyünk meg az alapítványunk célcsoportjába tartozó gyerekekért, mint amennyit a jelenlegi lehetőségeink engednek nekünk.

Az alábbi két kutatót és egy irót azért kell kiemelni a munkánk kapcsán, mert az elvégzendő feladatainkról szőtt tudásunk alapjaival szembesítettek minket. A felkészültségük a saját területükön senki máséhoz nem fogható, aki a témában alkot. A precizitás amivel évtizedek alatt feltérképezték a gyermekélet egy-egy szegmensét, a legmagasabb szintű alaposságot és kitartást igényelte úgy, hogy kettőjük munkája kifejezetten drámai végkifejletet ígért. Mindhármuk esetében több forgott kockán, mint jelentős eredményekre jutni: a munkájuk befejezésével elkezdődött egy teljesen más gondolkodási metódus arról a gyermekkori jelenségről, amivel foglalkoztak. Ezeknek a látószögeknek a módszeres beépítése a munkánkba, megnövelte a koncepciónk erejét és lerövidítette az utunkat a célig.

Fónagy Péter — az anya-gyermek kötődés pszichoanalízise

Az anya-gyermek kötődési rendszer célja a biztonság élményének átélése csecsemőkortól fogva. Egyikünk sem születik azzal a képességgel, hogy saját érzelmi reakcióit szabályozni tudja. Csecsemőként a pillanatnyi állapotváltozásainkra a gondozónk felel, mert érti őket és ezzel alapozza meg későbbi érzelemszabályozási készségeinket. A biztonságos szülő-csecsemő kapcsolatból bontakozik ki az érzelmi rugalmasság, az együttérzés képessége, az érzelmek mélységek átélhetősége. A kötődési kapcsolatok kulcsfontosságúak generációs átvitelben is. Sokat segített nekünk mindez akkor, amikor a pszichotudományok területén képzett kollégáink érveléseit akartuk megérteni, egy szülő korai elvesztése és a gyermekélet későbbi alakulása kapcsán. A zene erejéről és fontosságáról vallott nézeteink nem lettek volna elegek, ha a magunk módján nem ismerjük meg az anya-gyermek kötődés felbomlását követő érzelmi-trauma mélységét.

Túl fontos a gyermekkori érzelmi kapcsolatok szerepe ahhoz, minthogy a szemmel látható dolgokra építhessünk csak — a tudományos háttér alkalmanként minden élő tapasztalatot megelőz. Rengeteg apró gesztusa volt az érintett gyerekeknek, ami árulkodott, üzent és reagált mindarra, mit a zene által megtapasztalhattak.

A pszichoanalízis csak egy bizonyos életkortól elérhető megoldás, de a csecsemő- és kisgyermekkorról szóló kutatásokban feltárt terápiás lehetőségek ott várják majd ezeket a gyerekeket az kisiskoláskor végén, ha az életkezdeti érzelmi veszteség a hétköznapokat zavarja. A Fónagy Péter által leírt mentalizációs folyamat azért volt úttörö jelentősségű, mert elsőként beszélt a csecsemők kapcsán arról, hogy a gyerekek pontosan képesek értelmezni gondozójuk vágyait, szándékait és érzéseit. Az ilyen mértékű szenzitivitást korábban nem bizonyította semmilyen gyerekeket megfigyelő kutatás.

A pszichoanalízis, a fejlődéslélektan és a kötődés pszichológiájának ilyen összefüggéseit sem tárták fel korábban. A korai szülői veszteség kapcsán a terápiás lehetőségek szerteágazóak, de az összefüggések megtalálása a gyerekek aktuális állapotát illetően, minden pontos diagnózis alapja. Később ez a diagnózis adja az egyedi zenei lejátszásli listák kiindulópontját is. Bár az alapítványunknak nem a pszicho-tudományok értelmezésében van az ereje, mégis — ha nem találunk rá mások segítségével a Fónagy Péter által leírt perspektívára, a zenei — és a terápiás rendszer összefonódása felületesebb maradt volna, befolyása az érintett gyerekek életében talán idővel visszaszorul. Így viszont, a zenei rendszer alapjainak tervezése már ennek a tudásnak rendelődött alá és abban maradt egyedülálló bármely zeneterápiás folyamathoz képest, hogy a biztonságos gyermekgyász útján “minden nap” kalkulál a korai szülői veszteség során felbomó kötődés hiányának következményeivel.

A bevezetőben említett gondolkodási metódus megváltozása akkor történt, amikor Anthony Bateman és Fónagy Péter együtt kidolgozták a „mentalizáción alapuló kezelést”. A fejlődési pszichopatológiák vizsgálatát (amiknek a korai szülői veszteségben érintet gyerekek alanyai lehetnek), a kötődés és a mentalizáció perspektívájából előttük még nem vizsgálta senki, pedig a pszichoszociális kezelések és terápiák hatékonyságát is növelte a felismerésük később.

Békésy György— a hallás fejlődése kisgyermekkorban

Amikor 1950-ban Békésy György az emberi hallás és később a zenei hallás folyamatával kezdett foglalkozni, már tudta, hogy a fülbe érkező hanghullámok elsőként a dobhártyát hozzák rezgésbe, és ez továbbítódik a hallócsontocskák segítségével a belső fülben található csigába. Az utazóhullám a hangokat a hallópályán továbbítja az agy felé és közben jelentős mértékű kódolási művelet is zajlik. Mire a hallási információ az agykéreghez ér, rengeteg előzetesen feldolgozott információval rendelkezünk a zenei hangokról is. A hallás funkcionális agyi hátterének Nobel-díjas kutatása a zene gyermekkori észlelésének megértésekor játszott szerepet a munkánkban.

A gyerekekkel összefüggésben fontos volt nekünk, hogy értsük hogy képződik le az agyban csecsemő- és kisgyermekkorban mindaz az érzelmi helyzet, amit zenei élménynek hívunk. Azért volt mindez fontos, mert az EEG-készülékkel végzett adatfelvételeknél meg kellett határozni, hogy melyik agyi területet figyeljük zenehallgatás közben és hogy a kapott eredmények összeegyeztethetőek-e egyáltalán a szándékainkkal.

A zenei harmónia a különböző hangok hangmagassága közötti viszonyokról szól, amely alapján elvárásokat alakítunk ki azzal kapcsolatban, hogy mi következzen a zeneműben. Ezeket az elvárásokat azután a mű vagy beteljesíti, vagy megszegi, de pl. a gyerekek 4 éves korukig nagyon jól tolerálják a megszegett várakozásokat a zenével kapcsolatban, pedig a dallam és a ritmus észlelése már ebben az életkorban is tökéletes. A pszichoakusztika sokféle okot említ ennek kapcsán, ám nekünk a hallás fiziológiája terén elért tudományos úttörő munka vált a szenvedélyünkké. Amikor a binaural hangzás előtérbe került a munkánkba, a gyerekek sokkal jobban elfáradtak a zenei teszt-foglalkozások végére, így a fejhallgatóra mixelt zenékkel megvártuk a teenager kort, mert addigra az idegrendszer jobban megtanul takarékoskodni a kapacitásaival, a részletgazdag hanghatások értelmezése során is. A zenei dinamika adagolásában a kisgyermekkorúak érzelmi kiszolgáltatottsága nagy, a zene kimerítő tapasztalatforrás tud lenni nemcsak érzelmi, hanem fiziológiai értelemben is.

Egy gyerekeknek szánt zenei koncepciót fel lehet építeni anélkül is, hogy foglalkoznánk az emberi hallás kutatásának mérföldköveivel. De az eszközök amiket a gyerekekkel használtunk a zenehallgatás közben, nagy részben épülnek Békésy György közel 70 éves kutatási eredményére.

Szvetlana Alexejevics — a traumatizált gyermekkor bénító hatása

2015-ben egy belorusz író kapta az irodalmi Nobel-díjat. Az életmű, ami így elismerésre került a dokumentalista regény műfajból építkezett. Szvetlana Alexejevics könyvei kínálta látószög a második világháború emberi oldaláról, soha nem látott közelségbe hozta azt a sorsot, amely a mi nemzedékünk előtt járóknak jutott a háború miatt. Az utolsó tanúk című regényében azokat szólaltaja meg, akik 4–14 évesekként élték át a II. világháborút Oroszországban. Az emberveszteség kiskorúak ezreit tette árvává néhány év alatt. A felfoghatatlan káosz gyerekekre tett hatása rajzolódik ki a könyvben, 100 személyesen elmesélt történetben. Ez a regény óriási hatással volt ránk abban az időszakban, amikor a trauma lelki egészségre tett tartós hatásából akartunk többet érteni. Az írónő az irodalmi Nobel-díj átvételét követően megtartot beszédében azt mondta: “…Nem emlékszem a falunkban a háború utáni férfiakra, mert meghaltak a fronton. A háború után gyerekek a nők világában éltek, csak a nőkében. A legjobban arra emlékszem, hogy a nők a szerelemről beszéltek, sohasem a halálról. Történeteket meséltek arról, ahogy búcsút mondtak azoknak a férfiaknak, akiket a háború előtt szerettek, beszélgettek róluk, hogy várnak rájuk. Évek telt el… Azt hiszem, kisgyermekkorom óta tudtam, mi a szerelem...” Az utolsó tanúk című regénye kapcsán az írónő azt mondta: “ Amikor sétálok az utcán, és szavakat, kifejezéseket és felkiáltásokat hallok, mindig azt gondolom — hány regény eltűnik nyom nélkül! Eltűnik a sötétségbe, mert nem sikerült megragadni az emberi élet beszélgetéseit az irodalom számára. Nem értékeljük. De engem ez lenyűgöz. Szeretem, ahogyan beszélnek az emberek … szeretem a magányos emberi hangot.” A gyermekkorú háborús túlélőket megszólaltató regényének egyedülálló perspektíváját a szóról szóra lejegyzett szöveg adja. A könyv ajándéka az, hogy lehetővé teszi a gyermekek háborús észlelésének felvillanását ezúttal már egy felnőtt nézőpontjából, stilizálás nélkül.

1941 júniusában gyerekek tízezreit választották el a szüleiktől. A számtalan szörnyűség közül (a tartós éhezés, az erőszaktevések tanúivá válni), a könyv ábrázolásában egyik sem annyira ártalmas, mint a szülőktől elválasztva élni. Ahogyan az egyik riportalany fogalmaz: “..a szülő párna a gyermek és a világ borzalmai között…” Alekszejevics ezzel indokolja később azt, hogy szerinte miért viselik a gyerekek a háború legnagyobb terheit. A szülő elvesztése nem csupán a gondozó elvesztése. A gyermek számára a szülő elvesztése az emlékek elvesztése. (“…Mondd nekem a születésem napját - kérdezi egy gyerek. Mondd meg nekem, milyen voltam amikor kicsi voltam?…”). A gyerekek saját emlékei töredezetté válnak és mélyre temetődnek.

Azok a gyerekek, akikkel mi találkozunk, többnyire félárvák lesznek az életük korai szakaszában, de alapvetően gondoskodás veszi őket körül. A regényre mégis azért tekintünk a munkánk egyik alapjaként, mert a veszteség gyermekkori élményének következménye békés körülmények és figyelmes felnőttek között is szörnyű. A könyvben megszólaló 100 felnőtt az utolsó posztszovjet generáció tagja, amelyet a háborúról személyes elbeszélés keretében lehetett kérdezni és nem egy kollektív tapasztalattá sürített történet részeként, ami óriási különbség.

Minden gyermekkori történet, amivel mi találkozunk és amiben veszteség történik egy folytonosság megszakadása is. Bízunk benne, hogy a zene és a módszeres érzelmi segítség nagyon nagy részt vállal abban, hogy a folyamatosság vissza épülhessen. A veszteség egy életre szóló tapasztalat, amibe felmérhetetlen szerepe van az emlékeknek és a tanúknak, akik osztoznak a gyerekekkel ebben. Az általunk megismert családok sokszor nem is gondolják magukról, milyen értékesek azok az építő történetek, amiket a megfelelő időben egy elvesztett családtagról mesélhetnek a gyerekeknek.

+++

Valószínűleg azok a szerzők, akik az életük során ilyen horderejű témákat tudnak kibontakoztatni, mindig pontosan tudják, hogy az erőfeszítéseik majd mások munkáját terelik váratlan és új irányokba. Mégis nagyon fontosnak érzem hogy arról írjak, hogy mekkora érték adódik át egy gyermekekről szóló tudományos igényű munka elvégzése után a közösségnek. A kigyermekkor kultúrtörténete azoknak a lejegyzett emberi gesztusoknak a sorozatából áll, ami a gyerekek helyzetének és körülményeinek rendkívüliségét állítják a középpontba.

A blog-bejegyzések bár a tudásunk legjavát adják, a bennük foglalt információk nem elegendőek ahhoz, hogy családként szembe tudjatok nézni a veszteséggel. Arra kérünk, hogy tájékozódj tovább a weboldalon, keresd a kapcsolatteremtés lehetőségét és iratkozz fel az Ízisz-programra, hogy módszeres, hosszan tartó és egyedi információkkal támogathassunk téged nőként és szülőként.